MMKSZ a kerékpárosbarát vállalkozásokért2014.11.21

A Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázat keretében 2014-ben összesen 30 település és 39 munkahely nyerte el a „kerékpárosbarát” címet. A díjazottak kiválasztására a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben és a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség támogatásával került sor.

Az idén nyolcadszor meghirdetett díjjal a szervezetek arra igyekeznek ösztönözni az önkormányzatokat és a vállalkozásokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával és aktív szemléletformálással tegyék vonzóbbá a biciklis közlekedést és növeljék annak arányát.

A díjazottak jutalmazására Balatonkenesén..került sor 2014 november 21-én.

A Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség tagvállalatai a nyertesek közül négynek ajánlottak fel különdíjat. Nagyvállalat kategóriában az 1. díjat megszerző Hewlett-Packard Magyarország Kft.-nak a Neuzer Kerékpár Kft, és az ugyancsak a nagyvállalati kategóriában megosztva kiosztott 1. díjas MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek pedig az Olimpia Kerékpár Kft. ajánlott fel gyárlátogatást.

A Középvállalat kategória 1. díjasának a TRENECON COWI Tanácsadó és Tervező Kft.-nek és a Mikrovállalat kategória 1. helyezettje a Bringóhintó Kkt.-nak pedig a Csepel – Kerékpárgyártó és – forgalmazó Zrt. adott különdíjként gyárlátogatást.

Átlátható szövetségi viszonyokat a kerékpársportban!2014.11.05

A Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) üdvözli és támogatásáról biztosítja a Magyar Kerékpársportok Szövetsége (MKSZ) szervezeti és működési viszonyainak rendezésére irányuló jelenleg zajló erőfeszítéseket.

Az MKSZ és az ennek keretén belül működő Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség 2014. október 18-i tisztújító közgyűlését követően úgy látjuk, hogy a változásra esély teremtődött. Az MKKSZ egy olyan vezetőség felállítását támogatja, amelynek irányítása alatt a hazai kerékpársport irányítása körül kialakult viszályok mihamarabb rendeződnek, megteremtődnek a szervezeti feltételek arra, hogy egy olyan szövetségi rendszer álljon fel, amelyben a vezetők felelős szakmai és pénzügyi magatartást tanúsítanak, a Szövetség működése nyílt, átlátható és elszámoltatható, valamint a jelenlegi elaprózott felelősségi rendszer helyett egyetlen, egységes Szövetségi irányítás jön létre.

Őszintén reméljük, hogy a tisztújítás eredményként olyan felelősök veszik át a Magyar Kerékpársportok Szövetségének vezetését, amely a jövőben nem gátja, hanem katalizátora lesz annak, hogy a magyar kerékpársport megerősödjön, valódi tömegbázisa jöjjön létre és a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét. Ezekhez a várt pozitív változásokhoz a hazai kerékpáripar és kereskedelem szereplői is az eddigieknél nagyobb lelkesedéssel tudnának támogatást nyújtani.

Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatok

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben nyolcadszor hirdeti meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. A tárca az elismerésekkel arra ösztönzi az önkormányzatokat és vállalkozásokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést a lakosok, munkavállalók és ügyfelek számára.

A tavalyi pályázatok nyomán huszonhárom település és huszonnyolc munkahely viselheti büszkén a Kerékpárosbarát címet. Intézkedéseit, tapasztalatait ismertetve, példamutató hozzáállásáért mások mellett Balatonmáriafürdő, Békéscsaba, Eger, Rábapatona, Tata, a KTI Közlekedéstudományi Intézet, a Magyar Autóklub, a Magyar Telekom és a MOL érdemelte ki legutóbb az elismerést.

A jelentkezéseket az idei évtől már csak elektronikusan lehet kitölteni és beadni. A pályázóknak könnyítésképpen a korábbinál kevesebb adatmezővel kell megbirkózniuk. A jelentkezők a már megküldött adatlapjaikat elektronikusan frissíthetik, javíthatják.

Az érdeklődők a részletes pályázati feltételekről és az eredményhirdetés időpontjáról a http://www.kerekparosbaratpalyazatok.hu oldalon tájékozódhatnak. A Kerékpárosbarát Munkahely 2013 és Kerékpárosbarát Település 2013 pályázatok beküldési határideje 2014. szeptember 30.

100 szomódi gyermek szerelte fel a biciklijét az MKKSZ támogatásával

A szomódi iskolások és óvodások körében a biztonságos kerékpározást népszerűsítő Bringás Napot szervezett május 8-án a Happy Bike Kft.. A rendezvény célja a Kresz oktatás és a biztonságos kerékpárhasználat oktatása volt, valamint hogy a gyerekek megismerjék a biztonságos közlekedéshez szükséges kerékpárok kötelező felszerelési igényét. A Bringás Napon a gyerekek a Kresz Suli jóvoltából Kresz pályán és ügyességi pályán csiszolhatták elméleti és bringás gyakorlati tudásukat. Az MKKSZ felajánlásának eredményeként mintegy 100 óvodás és iskolás gyerek kerékpárjára került csengő, lámpa, villogó és egyéb kisebb felszerelési eszköz.

Cellár József, Szomód polgármestere, valamint a helyi iskola igazgatója Beck Ottóné tantestület és a szülők nevében megköszönte a Magyar Kerékpáripai és Kereskedelmi Szövetségnek a gyerekek számára nyújtott támogatását, amelynek eredményeképpen a gyerekek ezen túl nagyobb biztonsággal járhatnak a helyi iskolába és óvodába és közlekedhetnek a községben.

A rendezvény a tavaly átadott 66 millió forint EU-támogatásból épült Szomód-Tata kerékpárút építéshez kapcsolódó kerékpározást népszerűsítést célzó kampány keretében bonyolódott le.

Új titkári kinevezés az MKKSZ-nél

Április 1-től a hazai forgalmazókat és gyártókat tömörítő Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ), titkári pozíciójára Tóth Juditot nevezte ki. A szakembernek több éves projektmenedzseri és kommunikációs területen szerzett tapasztalata van, ezen belül a kerékpározás területén is több projekt, kezdeményezés fűződik a nevéhez (kormányzati kerékpáros intézményrendszer tervezése-kialakítása, Kerékpáros Kerekasztal koordinációja, szemléletformáló kampányok tervezése, oktatása).

A Szövetség a titkár kinevezését azért tartotta fontosnak, mert az MKKSZ a jövőben aktív véleményformáló szeretne lenni a kerékpározás területén, részt szeretne venni a Szövetség profiljába vágó európai uniós lés hazai finanszírozású projektekben, valamint aktív kapcsolatot kíván kialakítani társszervezetekkel és a kerékpáros programokkal rendelkező üzleti szereplőkkel is.